Amikor meztelenül megszületünk a bolondok, eme életnek nevezett roppant színpadára, felsírunk, mert emberi utunk megmásíthatalanul és visszafordíthatatlanul az elmúlás irányába vezet. Ezt a munkát 2002 december – 2003 március között készítettük. Nagyon kemény tél volt! Ennyi idő után az idő vas foga, itt-ott kikezdte, de a monumentalitásában lévő szépségén bizony nem talált fogást. 20 év után visszatekintve erre a munkára különös érzések dolgoznak bennem. Még egyszer sem fordult elő az, hogy bármikor is megyek el a temető előtt, – napi szinten, többször is járok arra – ne fordítanám a tekintetemet a tetőre. Évente többször is, csak és kizárólag azért sétálok be, hogy újra és újra megnézzem közelebbről. A közzétett fotók is egy ilyen alkalommal készültek. Gondolkodtam is azon, hogy talán profi módon újra kellene fotózni, mielőtt itt kiposztolom, de elvetettem ezt az ötletet. Jól van ez így. Mindig elagyalok azon, hogy most, 20 év után mit csinálnék másképp. Nagyon sok mindent, elsősorban a kerek résznél. És ez is jól van így! Az ember soha ne szégyelje azt, amit ma már tud, de 20 évvel ezelőtt még nem tudott

.